FM5 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Forza5 Astra Cup 2

Tartalomjegyzék

 

Astra Kupa, 2. hétvége.

A „lefagyós” időmérős újraindítást követően a kvalifikáció 15 perce rendben lezajlott, majd kialakult a végleges sorrend. Az időmérőt a második kockából kezdtem, de egy jó rajtnak köszönhetően az 1. helyen sikerült az első kanyarban fordulnom. Ezt követte jó néhány kör Motoval a lökösömön, de egy jó előzési manővernek köszönhetően, amit néhány kanyarnyi „párhuzamos közlekedés” előzött meg, el ment mellettem és innentől kezdve fordult a kocka, mert a célig én hajtottam őt.

A második futam eseményeit már egyből az elején a Safety Car színesítette, én pedig agy kisebb affér áldozata lettem, ami plusz 1 boxkiállást jelentett. Ettől független jó kis versenyt futottunk Mazso-val, próbálva Cool-t utolérni. Ám a mezőny elejében is történtek előzgetések.

A harmadik futamon (a fordított sorrendnek köszönhetően) ezáltal megint a 2. rajtkockából indultam, de egyáltalán nem volt lefutott meccs, mert Mazso-val szinte végig egymást hajtottuk és amíg mi egymással voltunk elfoglalva tizenegynéhány körön keresztül, addig mindenki szépen felért ránk. Ezt azt hiszem, az eredmények is tükrözik.

Úgy gondolom, mindentől független jó futamokat zárhatunk magunk mögött, így hasonlóképp várjuk a Laguna Seca-i hétvégét december 14-én.

Gratulálok Mindenkinek, az eredmények érvényesek!
 

 

A vasárnapi futam különösen izgalmas volt a számomra két okból is. Egyrészt mert ez volt életem első Forza 5-ös lobbi vezetése, ami nemi is kis dolog a forza 4-hez képest. Másrészt mert a két lobbinak köszönhetően az olyan kis halak is mint amilyen én is vagyok,én labdába rúghatnak.

Az időmérőn estem, keltem a pályán de nem találtam a helyemet. Körről-körre estem vissza a rajtrácson. Aztán az utolsó pillanatban még sikerült megkezdenem egy gyors kört aminek az első szektorát 5 tizedes előnnyel sikerült zárnom. Vert is a víz végig, hogy vajon sikerül-e ezt az előnyt végig vinnem a pályán. Míg nem a célegyenesbe érkezve már majd kiugrott a szívem mikor átléptem a célvonalat. Sikerült a 4. helyen befejeznem az időmérőt.

Ezt követően három remek versenyünk volt, amiből nekem kettő rendkívül sikeresnek is mondható.

"Sajnos" ilyenkor amikor az élbolyban autózók akkor csak a lobbi vezetői kötelességemre, és a versenyemre figyelek. Így a többiek versenyéről nem tudok nyilatkozni, remélem ezt ők maguk megteszik majd.

A versenyt követően egy óvás érkezett. Kicsi nyújtott be óvást maga ellen. Idézem:

"Óvásomat nyújtanám be magam ellen, mert az autóm matricázása elmaradt. ezáltal megkárosítva a szponzorokat."

Kicsit figyelmeztetésben részesítem.

Az eredmények érvényesek mindenkinek gratulálunk.


 

            

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!