FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Egy sorozat apropóján...

Nos igen, ezt is megértük. Tollat, illetve billentyűzetet ragadva szeretnék Nektek pár sort ideírni arról, hogy hogyan is éltem meg az elmúlt három hétvégét.

Így hát innentől fogva kevés ember lesz, akinek nem jut eszébe, hogy miért is írok pont én. Kattintsatok hát tovább, és mindent megtudhattok.

Aki ismer az oldalról, vagy a Live-ról, az tudja, hogy nem vagyok a szavak embere. Nagyon ritkán írok fórumba is, cikket meg ha jól emlékszem érdemlegeset csak egyet írtam. Inkább olvasgatok, igyekszem a háttérben végezni a dolgom, mert előbbre való az. De ugyanúgy szeretek játszani a Forzával, mint Ti, Tagok.

 

Azonban most az elmúlt három hétvégén olyan dolog történt itt nálunk, ami fölött nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni. Nézzünk egy kis előzményt.

Mindenki WTCC lázban égett az oldalon onnantól fogva, hogy tudtuk, a sorozat a Hungaroringre jön júniusban. Crazy szorgalmasan szervezte a Forza Racing Hungary találkozót, hiszen hol máshol, és milyen rendezvényen lett volna megszervezve, ha nem ott. Ezért utólag is hatalmas hála és tisztelet Neki, nem sokan csinálták volna végig azt, amit a Ringen művelt. De hálisten nagyon jól sikerült, sajnálhatja aki nem volt ott.

Akikkel játszani szoktam esténként, már amikor nem melózok, tudják, hogy mindig rengeteg ötletem van, melyek nagy része sajnos időhiány miatt süllyesztőbe megy, meg nem is lehetne annyi futamot, sorozatot egyszerre szervezni, amennyi a fejemben megfordul. Ám egyik este, mikor arról ment a kérdezősködés, hogy "milyen autóval és hol?" mivel nem válaszolt senki, ezért ráböktem, hogy próbáljuk ki a Seat Leon SC autót, hiszen ez hasonlít a legjobban a WTCC-s Seatra. A többiek rábólintottak, aztán mindenki megállapította, hogy ez így alapból is egy igen kezelhető és szerethető autó. Az ötlet azonnal adott volt.

Másnap természetesen úgy esett, hogy délutános voltam. Tamással ismét nekileselkedtünk hát egy pár online futamnak, szintén Seattal. Mondanom sem kell, hogy ő is imádta a kis autót. Nos ezek után nem volt visszaút, létrejött a bajnokság.

 

Online szekciónk vezetőjével, Dr. Jones-al elkezdtünk egyeztetni a részletekről, majd miután előírtam a szabályokat, és a versenynaptárat, a sorozat részleteit közzétette, és nyugodalmasan figyeltük, hogy mennyien is jelentkeztek. Ti pedig jöttetek, érdeklődtetek, kérdeztetek és jelentkeztetek. Elérkezett a futam hétvégéje, Suzukában kezdtünk, és ekkor jött az első döbbenet. Összesen 16-an jöttetek, amire sem én, sem Doki nem számított. Mondanom sem kell, hogy mennyire boldog voltam, olyannyira, hogy sajnos egy pár mellényúlás is történt a futamokon a szervezésben, annyira zavarban voltam. Aminek ezen kívül még nagyon örültem, hogy senki nem haragudott ránk (vagy csak nem kötötték az orrunkra), hogy picit amatőrre sikerült a szervezés. De a két futam nagyon jó volt, voltak csaták, de azért mindenki vigyázott a másikra.

 

A második hétvégén sajnos nem voltam jelen, mert elutaztuk vidékre szüleimhez, és anyósékhoz. Meggyszezon volt, segíteni kellett. De a cuccot hazavittem, mert nagyon akartam veletek menni. Ez azonban sajnos nem jött össze, mert nem úgy alakultak a dolgok. Viszont így Crazy elvállalta az én lobbymat, Ő vitte az UFOkat. Ismét jött a vasárnap és bár kicsi csúszással a WTCC miatt de elérkezett a futam ideje. Számomra ekkor jött a második döbbenet. Hölgyeim és Uraim (igen mondhatom így mostmár)! 22 (!!!) versenyző állt a rajtrácsra. Szerintem ez volt a Forza Racing Hungary legnagyobb létszámában létrejött megmérettetése. Fájó szívvel hallgattam a telefonos beszámolókat. Nagyon boldog voltam, és itt már azt gondoltam, hogy ez csak egy kis szériának indult a HTCC (by Gyusza001) utáni szórakozás kedvéért, és mi lett belőle. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ennyire sikeres lett a sorozat.

 

A harmadik hétvégébe ismét belekötött az élet nálam. Melóznom kellett, pont délután. Maradjunk annyiba, hogy legalább letudtam az ehavi két túlórámat. Így sajnos megint nem tudtam jönni, ami mostmár csak azért is zavar, mert lemaradok a pontversenybe, arról nem beszélve, hogy a sorozat kiötlője nincs pont a rajtrácson. Nos itt már többen jelezték, hogy sajnos ezen a hétvégén nem tudnak jelen lenni, mert más adódott. Így "csak" 16-an voltatok. De ha mindenki jön, akkor 24 tagot számoltunk volna. Egyáltalán nem voltam elkeseredve. Ez volt a széria 3. hétvégéje, nincs okom panaszra, mert voltatok bőven.

 

Szeretném megköszönni az áldozatos munkájukat Dokinak, Crazynek, és Lacamesternek. Lacamester volt az a tagunk, aki a második hétvége harmadik lobbyját önként vállalta, hogy lebonyolítja, az ezzel járó adminisztrációval együtt. Mindez a siker nélkületek nem jöhetett volna létre.

 

Hölgyeim és Uraim (igen megint így)! Arra buzdítanék minden tagot, vendéget, hogy gyertek közénk. Versenyezzetek az óra ellen a "heti kombóval", próbáljátok ki a versenyhétvégét, és mondjatok róla véleményt.

Azoknak akik pedig csak olvasgatni járnak az oldalra, vagy keresnek egy Forzás közösséget, úgy, ahogyan én is tettem tavaly ősszel, mert másokkal is szeretne versenyezni, üzenném, hogy nem kell tovább mennetek, nem kell tovább keresgélnetek. ITT vagytok nálunk, Magyarország legjobb és legbarátibb Forza közösségében. Ettől jobbat nem fogtok találni, ezt én garantálom. Mi vagyunk a Forza Racing Hungary, mi vagyunk a Forzások.

 

© drsanya

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!