FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Super GT Cup 2013

Tartalomjegyzék

A hétvégén elindult a Super GT sorozat. Ezúttal Suzuka volt a nyitófutam, ahol lenyűgöző kanyarkombinációkban mérettették meg magukat a nevezők. Mivel csak egy lobbi jött össze, 16-an indulhattunk. Ám Pervinke nem volt online, így a soron következő nevező pilóta, Compi1984 részt tudott venni a versenyen (természetesen Pervinke továbbra is előnyt élvez, ha jön a következő vasárnap).

Az időmérő két szakaszból állt, 4 és 2 körből. Ez alapján összeállt a mezőny és az én felvezetésemmel kezdetét vette az 50 perces futam. A rajtot követően történt a hátsóbb sorokban egy incidens, melynek többen látták kárát, de mivel nem tudtunk hibámból adódóan menteni a játék végén, így Olcsi szavaival élve: „ez lett a füstbe ment terv”.

Ettől független többen is megtalálták körről körre egymást. Volt, aki végig csatázott a másikkal, nem kis izgalmakat okozva ezzel, plusz a versenyt még egy „sárga zászlós” etap is érdekesebbé tette, melynek a végén profi hozzáállásukkal segítette mindenki az adminisztrációs munkát.
Véleményem szerint egy remek bajnokság vette kezdetét, amitől bár többen is tartottak, hogy erős autók/nagy kategória, de a járgányok annyira kezelhetőek, hogy mindenki megtalálta benne a maga örömét.

Óvás: „Megóvom magam mentési lehetőség hiánya miatt. Hawk”

Téves lobbibeállítások miatt utolsó rajthelyes büntetéssel sújtom a következő versenyen magam, mint lobbivezetőt.

Jövő héten Mugello aszfaltján találkozunk! Addig is kívánok Mindenkinek Boldog, Békés Karácsonyt!!

@HawkStorne

  

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!