FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Saleen Quick Race

Tartalomjegyzék

SALEEN Quick Race

Amerikából jöttem...

 

Eredmények

 

 

 

 

A hétvégén a tengerentúlra, pontosabban Amerikába látogattunk el. A weboldalunk átmeneti hibája nem könnyítette meg a versenyre való nevezést. Mégis nagy örömünkre szolgált, hogy 14 remek pilótának sikerül rajthoz állnia. Az utolsó előtti pillanatban még L4nc3lot is beszállt a buliba egy klubautóval. Természetesen fejvesztés terhe mellett. Hehe


Mind az autó, mind pedig a pálya megválasztása remekül sikerült, hiszen rég versenyeztünk már a Road America pályán pláne egy izomautóval. Dizze és KISSTOMI az autót is remekül megépítették, ugyanis a gyorsulási gumik ellenére sem csúszkáltunk a pályán.


Lacc885 már az időmérőn egyértelműen a tudtunkra adta, hogy nem ismer tréfát, ha versenyzésről van szó. Ennek köszönhetően ő rajtolhatott a pole pozícióból.


A rajt után az első kanyarban voltak kisebb koccanások. Ezúton is elnézést kérek az előttem haladó fehér Saleen pilótájától, mert szándékom ellenére egy kicsit megpöcköltem. Mentségemre szolgáljon, hogy az én autómnak is betámasztottak hátulról, és így esélyem nem volt, hogy féktávon beengedjem az autót mellé. Hála az égnek nagy sérülés nem történt, és az autó "A" osztálya is jól tűrte a kisebb aerodinamikai sérüléseket.


A verseny nagyon jó hangulatban telt. Mindenki megvívta a csatáját a pályán. Voltak, akik 1 boxkiállással és voltak, akik kerékcsere nélkül szerették volna teljesíteni a távot. Az utóbbi okozott némi meglepetést az utolsó körben. Jube autóján annyira elkoptak a gumik, hogy az utolsó kör, utolsó kanyarjában két helyezést is bukott. Amit pedig mi KISSTOMIVAL műveltünk az utolsó pár körben az szó szerint filmbe illő volt. Megtiszteltetés volt tőle vereséget szenvedni, bár nem adtam könnyen magam.


Köszönjük Dizzenek, és KISSTOMInak vagyis a (Kiss Brothers-nek) a versenyötletet, és én személyesen kérem fel őket, hogy dolgozzanak ki nekünk egy hasonló "Amerikai kirándulást" a közeljövőben.


Óvás egy esetben sem történt. Azonban L4nc3lot figyelmeztetésben részesült, mert nem megfelelő rajtszám volt az autóján. Elmondása szerint csak orvosi segítséggel fogja tudni feldolgozni ezt a traumát. Hehe.


Az eredmények érvényesek, mindenkinek gratulálunk.


 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!