FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

Volvo Cup 2014

Tartalomjegyzék

Üdvözlet sporttársak!

Ismét Volvo Cup és ismét kevesen. Sajnos megint csak 6-an vágtunk neki a versengésnek.

Ezért is köszönet FRH Gyuszának, aki beugrott egy jó versengés erejéig közénk , mert azért a végére igen csak izgalmas és akció dús futamokat futottunk . Annyira felvillanyozódtunk, hogy a verseny végén tét nélkül lefutottunk még egy versenyt, csak az izgalom kedvéért. Ahol sikerült Űridőt is elérnem: 01:19:969-es TISZTA körrel.

Na de néhány szó a futamról. Az első futamot mondhatni simán behúztam, bár a sok kis contact okozta törmelékek miatt a pályára küldték a safety cart, amitől az utolsó pár kör is izgalmasra sikeredett. J

A második futam már nem volt ennyire egyértelmű, mivel az utolsó helyről rajtoltam a versenykiírás értelmében.

A rajtot óvatosan kezdtem, félve az első kanyartó, így nehezen sikerült az előrelépdelés, főleg hogy többekkel koccantam és ki is csúsztunk párszor. De hatalmas csatákban a verseny felére sikerült a 2. helyre felkúsznom MISIKJÁNOS mögé, aki ugyan csúszkált előttem folyamatosan, de nem adta fel hogy megnyerje a versenyt. Sajnos a 17. körben a szurkolók megvadultak, hogy a Jánosunk az élen van és betörtek a pályára ezért a versenybíróság félbeszakította a versenyt.

Az új rajt ismételten izgalmakat ígért és lett is. A rajt utáni első kanyart bevállalva a külső íven tanítani való módon autóztam körbe Janit, akit rendesen megleptem ezzel és visszaesett a 4. helyre.

Folyamatosan csatáztunk a verseny végéig, aminek a fent említett +1 versengés lett a vége. J

FRH Gyusza kérte, hogy az ő eredményeit ne számoljuk bele az eredményekbe, mert csak alkalmi verseny volt részéről, de azért remélem visszatér közénk.

Óvás nem érkezett, így az eredmények véglegesek!

A következő futam időpontja megváltozott január 4.-re!!!

 

  

 

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!