FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

ASTRA Kupa hírek! - 5.Futam - Silverstone GP

Tartalomjegyzék

 

 

Silverstone volt a hétvégi verseny helyszíne, mely félig meddig hazai pályája az ASTRA-nak.

 

 

Az 1. Futam rajtja után úgy tűnt, hogy ez a verseny Ákos és Corrupted párharca lesz.

 

 

 

 

 

 

 

Viszont a rajt után visszaesett Ákos az 1. helyről az 5. helyre és egészen a 7. körig próbált felzárkózni Corrupted-ra, amíg egy nem várt baleset miatt Ákos eldobta az autóját (vagyis inkább a kerékvető Vigyor).


Ez után leparkolt Ákos a homokban csak elfelejtette, hogy ha fejjel lefele parkol, akkor nehezebb kiszállni az autóból.


 

 

 

 

 

 

A 2. Futam rajtjánál is mindenki jól eljött.


Viszont itt sem maradhattak el a borulások.

Először Tinyo akart két kerekezni…


 

 

 

 

 

 

…aztán pedig Nakano…


 

 

 

 

 

 

…végül Tinyo visszafordult Nakano-ért és jó bajtárshoz illően segített neki:


Erre a két futamra óvás nem érkezett hozzám, úgyhogy minden rendben zajlott.

A visszajátszások megtekinthetők a Kirakatomban! (CoolG84)


Most csak egy ilyen rövidebb összefoglalóra futotta tőlem, de cserébe itt van egy nagyszerű összefoglaló Crazy-től az ő lobbijából:

 

1.Futam

Tökéletes rajttal kezdtünk, nagyon szépen fordult mindenki. Az első kör végén már hatalmas csaták kezdődtek. Toneick, dani0113, Lancelott, JuBe, Laller és picit hátrébb Zso.


A fél futamon végig látótávolságban voltunk egymáshoz képest. 4. körben Dani mutatott egy kis trükköt a nézőknek is…


 

 

 

 

 

 

Ezzel elvesztette a 3. helyet, de szerintem a nézők még most is ott tapsolnak a pálya szélén! Arról nem is beszélve, hogy a következő körben majdnem ugyanott visszaállt a dobogó alsó fokára.


3-an a futam nagy részében együtt voltunk hátul. BravoFreddy ,Pervinke és én. 6. körben lecsúsztam az ívről, így jócskán lemaradtam. Freddy ekkor ment a bokszba. Üldözőbe vettem Pervinkét, és a 7. kör végére sikerült ledolgozni a hátrányt. Együtt mentünk ki a kötelező boksz kiállásra, ekkor Pervinke a 2., én a 3. helyen. Természetesen ameddig kint voltunk helyre állt a rend és az élmezőny (akik már túl voltak a kerékcserén) ismét elhúzott mellettünk. Viszont sikerült még Freddy elé visszajönnünk.


 

 

 

 

 

 

A maradék 3 körben végig üldöztem Pervinkét, végig egymás nyakán tettük meg. Nagyon óvatosan ugyanakkor mindent beleadva faltuk a kilométereket pattanásig feszülve. A célegyenes ráfordítóban kidobtam a piros hetest. Sikerült belső íven ráfordulnom és ezzel megelőzni. Egy tizedet nyertem ezzel a mozdulattal, ami pontosan egy autóhosszt jelentett. Szoros lett a befutó! Köszönöm Pervinkének az izgalmas versenyt!


Az élen is nagy csata volt az első helyért. Élen Toneick, akit JuBe próbált letaszítani a dobogó legfelső fokáról.


 

 

 

 

 

 

Gondolom ugyanabban mesterkedett, mint én. Az utolsó kanyarban belül szeretett volna bebújni. Sajnos nem jött össze, volt egy pici kocc is, de megőrizték higgadtságukat és átterelték a vasakat a cél vonalon.

 

2. Futam

GO! Új rajt! GO!

Na, most már nincs vissza út. A fordított sorrendnek köszönhetően Freddy rögtön az élre tört. Hátulról pedig elkezdtek jönni a nagyok, megkezdték a szokásos előzgetéseket.

Az első kör felénél Freddy hirtelen lelassult előttem. Mikor kikerültem volna, szépen belémdurrantott oldalról. Uraltam a gépet így minimális kacsázás után újra ideális íven voltam. A 2. hely maradt, mivel csak Kicsi használta ki a helyzetet és megelőzött.

Mi már aggódtunk, nem-e az előző futam alatt náluk elszabadult vér-hörcsög (?) ugrott Freddy gigájának. Utólag kiderült, hogy lemerült az elem a dzsojban.

Közben persze mögöttünk is elindult a domino. Cumedli elég rövid féktávot vett és így kipöckölte Pervinkét. Közvetlenül utána Lancelott adott Cumedlinek egy puszit. Cumedli később kilépett.

Zso46-nál volt egy komoly LAG a 2. körben. Ahol dani0113 volt az áldozat.


Azt vettem észre, hogy elég szép kis vonat alakult ki mögöttem. Ahol mindig más volt a masiniszta. Aztán JuBe elhappolta a 2. helyet tőlem, de nem sokáig élvezhette. A célegyenes ráfordítóban visszaelőztem, mert lecsúszott az ívről. eközben az üldözőink vezetését Laller vette át.

A 4. körben dani bemutatta a szokásos „bevállalom ha nem is férek be” műsorszámát és bebújt közénk.


 

 

 

 

 

 

Természetesen hármunk közül, ő úszta meg simán az egész balesetet. Laller és részemről nem volt kérdés az azonnali bokszutca látogatás.

Kijövetelkor közénk esett be JuBe és Toneick. Ismét elkezdődött egy cukor kis lökhárítózás négyünk közt. Elől hideg gumival Laller nagyon szépen fogta a sort egy darabig. Egymást spanolva megérkeztünk Kicsi és dani mögé. Akik a 7. körben még keményen küzdöttek a 2. helyért.


Laller iszonyú nagyot hibázott előttem. És ugye tudjuk, hogy „A vonat nem vár…”

A 9. körben még mindig elég közel autóztunk egymáshoz, a 3. – 4. – 5. – 6. helyért. Elég lett volna ha valaki hibázik egy kicsit. Szerintem mindenki emiatt imádkozott, de keményen álltuk a sarat és rendben megérkeztünk a célba.

Nagyon szuper verseny volt ismét! Köszönöm az egész lobbinak!!! Találkozunk Mugello aszfaltján!

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!