FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH Touring Car - 6.Verseny - Hockenheimring

Tartalomjegyzék

 A "C" Lobbi mestere (Crazyman, aki nem tudná Smile) örvendeztet meg minket egy kis élménybeszámolóval:

Nálunk minden rendben volt, óvás nem érkezett. Nagyon élvezetes futam volt. Sokan, kis pályán, szinte nulla előzési ponttal. Végig ment a lökhárítózás. Az első futamon beszorultam Pedro mögé és 10 körön keresztül tartotta a poziciót. Közben én kétszer is elnéztem a féktávot, de újra felzárkóztam. Tudtam hogy gyorsabb vagyok picivel, de a pálya szűk részeinél nem akartam beszúrni. Nagyon becsületesen és tisztán küzdött, Gratula neki is! Nem tudtam kizökkenteni hiába tartottam nyomás alatt a 10 körön keresztül, kb. 10-30 méterre a lökhárítóján vonatoztunk. Aztán csak sikerült megelőzni.
Aztán jöhetett Kicsi akivel szintén nem volt egyszerű dolgom. Ahogy szokta is mondani lehet hogy könnyű utolérni, de az csak egy dolog, meg is kell előzni. A feladatot megoldottam, hehe
Apróbb koccanások voltak, a második futamnál az első kanyarban picit ment az adok-kapok. Nekem is megpöckölte valaki az autóm hátulját, éppen meg tudtam fogni. Ha jól emlékszem fridzsi nem volt ilyen szerencsés mert ő pont bekerült a darálóba.
Navy-t utolérve, azt mondta ne is álmodjak arról, hogy megelőzöm. Szerintem nem kellett 3 kanyar és a második jobbosban lecsúszott az ívről és elmentem belül, miközben énekeltem, hogy - Amikor az álmaim valóra válnak...hehe

Imádom ezt a lobbit! Benne minden versenyzőt. Annyira együtt megyünk, nagyon közeli időkkel, hogy állandók a csaták. Az időmérőkön sokszor századok-ezredek a különbségek. Arról nem is beszélve, hogy állandóan sokan vagyunk. Ezúton is köszönöm nekik, hogy ilyen kitartóak, lelkesek és jönnek a futamokra! A maradék két (vagyis 4) futamra is nagyon jó versenyt kívánok, természetesen nem csak nekik hanem az összes lobbinak.
HAJRÁ Srácok! HAJRÁ FRH!
©Crazyman
 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!