FM3 - FM4 Lezárt Online Versenyek

Szép volt, jó volt, történelmet írtunk itthon, de semmi sem tart örökké.

FRH WTCC 2013

Tartalomjegyzék

1. Lobbi: CoolG84

"Sajnos megint úgy kezdtünk, hogy HunDizzee csak az időmérőn tudott részt venni, mert irtózatosan LAG-olt.

Az első futam rajtját sikeresen abszolváltuk, nem voltak különösebb incidensek. Számomra jól kezdődött a verseny még ki nem ütöttem Dani-t. :-D
Igen én ütöttem ki őt és nem fordítva! A célvonalnál történt a baleset egy kicsit megpöcköltem a BMW-je hátulját és ezáltal beleállt a falba. Megvártam őt és emiatt visszaestem az utolsó helyre. Na, de sebaj hisz még, akkor is volt több mint 20 kör a felzárkózásra. Sikeresen törtem felfele, hisz a hátsó egyenesben simán el tudtam menni az erősebb Chevy-mel. A végére befogtam a 2. helyen autózó Nakano-t, akit már nem tudtam megelőzni, mert az utolsó 2 körben értem mögé és rajta azért nem egy gyerekjáték túljutni. Tehát én a harmadik helyre feljöttem, Nakano a második helyen ért be és HawkStorne pedig a jól megérdemelt első helyet szerezte meg. Még azt hozzátenném, hogy Fusy0N lett volna az első, de őt kivágta a LIVE a verseny elején.

A második futamon Dani indult az első helyről és ő indította a versenyt. Itt azért érződött, hogy neki még nincs akkora rutinja benne és a pálya hossza sem segített neki ebben. Azért úgy, ahogy de sikerült a rajt. Itt is csak kisebb koccok voltak. A harmadik helyről rajtoltam és sikerült felverekednem magam az első helyre. A második helyen Dani volt, aki fel is tartotta Fusy0N és emiatt ki is tudtam autózni egy 2-3 másodperces előnyt. Miután Fusy0N átjutott Danin el is kezdett felzárkózni rám, ami egy kis aggodalmat adott számomra, mert még a verseny fele hátravolt. Végül megtartottam az első helyemet, mögöttem Fusy0N ért be és a harmadik helyen HawkStorne követett minket."

2. Lobbi: IceSanyi

"Sziasztok. Engedjétek meg, hogy én (Icesanyi) is írjak pár szót a wtcc Tsukubai futamáról. Először mint versenyző. 
Sajnos ezen a futamon nem volt szerencsém, egyéb okoknál fogva nem tudtam kellőképpen felkészülni, és egy fél setup-al álltam rajthoz.Mégsem ez volta az igazi oka, hogy nem voltam sikeres vasárnap.  A fő probléma, hogy nem voltam ott fejben. Egyszerűen nem tudtam koncentrálni, és ugyan a társaságot és a"séta" kocsikázást élveztem, de a versenyzéshez közöm nem volt. Aki ott volt tanúsíthatja, hogy mindenkit magamtól elengedtem, hogy az ő versenyüket ne rontsam el.
Mint lobbivezető pedig egy kicsit féltem a futamtól. Egyrészt a pálya jellegére való tekintettel, másrészt a mezőnyben szereplő autók igen színes felhozatala miatt.
Szinte két olyan versenyző nem volt, aki egyforma féktávot vagy vonalvezetést használt volna. Sajnos a félelmem beigazolódott. Ahol csak értük ütöttük, vágtuk egymást. Tisztelet a kivételnek! Sérültek az autón a felfüggesztések, a fékek stb... ezzel még inkább használhatatlanná vált az előre begyakorolt vonalvezetés.
Ugyanakkor szeretném köszönetemet és tiszteletemet kifejezni a 2-es lobbi előtt. A rendkívül kulturált magatartás, a sportszerű versenyzés,  és a mérhetetlen tolerancia miatt, amit a futamon tanúsítottak egymás iránt. Ezt misem bizonyítja jobban, minthogy egy esetben sem történt óvás.A héten a wtcc bajnokság a Road America pályán folytatódik.  Ami a múlt heti "próbatétel" után igen izgalmasan hangzik. A pályát lehet szeretni, vagy nem szeretni, de abban egyetérthetünk, hogy minden szempontból alkalmas arra, hogy a versenyzők revansot vehessenek. Köszönöm a bajnokság szervezőinek az áldozatos munkát, és mindenkinek sok sikert kívánok a továbbiakban."

3. Lobbi: FRH Crazyman

Hétközben páran gyakoroltunk erre a pályára, és ezt nagyon megéreztem a futamokon is. Itt köszönöm azoknak akik erőltették, hogy hagyd a 3,14csába a munkát és gyere játszani! Plusz már akkor láttam, hogy egy iszonyú szoros küzdelemben lesz részünk 2 X 29 kör alatt. Ugye nálunk mindig meg van a 15 fő a versenyre, és ez pedig nem egy túl nagy pálya. Én nem féltem ettől a pályától, sőt nagyon köszönöm a két (Sumák és Voala) kiírónak, hogy ezt a pályát belevették. A Volvóval cukor módon kiautóztam a 6. rajtkockát. Ebben a lobbiban, egy két embertől eltekintve, hasonló időket megyünk. Biztos, hogy van olyan aki jobbat is menne másik autóval, de ez pont így jó! Eltekintve pár kocctól és kipördüléstől hangulatos verseny tudhatunk magunk mögött, rengeteg lökhárítózás, oda-vissza előzések, stb. Ehhez a hangulathoz mindannyian hozzájárultunk. Jó pár emberrel csatáztam én is, remélem lesz még alkalmam meglepetéseket okozni a Volvóval máskor is. Itt is nagyon köszönöm mindenkinek a versenyeket, szuper volt!

Frigyo a munkája miatt, csak 19 órára ígérte az érkezését, de mindenképpen szeretett volna részt venni a futamon. A rajt előtt tartottunk egy rövidke szavazást arról, hogy eltoljuk-e a rajtot fél órával vagy induljunk. Senkiben nem kellett csalódni, mindenki arra szavazott, hogy csúsztassuk a rajtot. Egyedül Pedronak lett volna dolga, de azt mondta nem érdekes, megoldja. Páran a lobbiban maradtunk és átbeszélgettük azt a félórát. Navy többször is újra indította a hangátalakítóját ez idő alatt, haha. Aztán 19:05-kor úgy döntöttem, hogy nem várunk tovább és felálltunk a rajtrácsra az időmérőhöz. Frigyonak valószínű önhibáján kívül közbe jött valami, és végül hiába vártunk rá. De nem is ez a lényeg, hanem a csapatszellem. Le a kalappal, és köszönöm nektek, ez nagyon jól esett !!!

Most viszont jöjjenek az óvások, mert óvás nélkül 3. lobbi nincs, hehe

1. csobad - Óvás sumak1979 ellen
„Elindultunk a repülő rajtból és az első kanyarban elfordultunk. Én a betonon, ő 4 kerékkel a füvön nekem jött, kicsúsztam, elment és nem engedett vissza...Kérem kivizsgálni”

Sumák pályalevágással és ebből következett balesettel poziciót nyert szabálytalanul. A szabályzat értelmében maga elé vissza kellett volna engednie csobadot.

Büntetés: A 2. futamon elért pontjainak felét elvettem volna, ha befejezi a futamot. Így viszont Road America 2. futamán leghátra soroltam a rajtrácson.

2. BEQ97 – Óvás lipixbox ellen
3:40 Másodpercben Lipixboxal volt egy összetűzésem. Szeretném, ha kivizsgálnátok.

Lipibox cockpit nézetből játszik, így nem láthatta BEQ autóját. BEQ fogalmam sincs milyen nézettel megy, de mindenképpen látnia kellett Lipit, mivel az ő autója volt hátrébb. Plusz ha megnézzük Lipi határozott előzési szándékát, amikor elkezd jobbra sorolni, egyértelműen látszik a mozgásából is, hogy nem látta BEQ autóját. Az én tudomásom szerint miután BEQ visszajött a pályára az előző kicsúszásából, pont a holt térbe érkezik vissza. Érkezéséről pedig nem tájékoztatta Lipiboxot. A koccból következet behimbálásról Lipibox, már végképp nem tehetett.

Büntetés: Nincs. Versenybalesetnek minősítem.

Nem kis gondja volt BEQ-nak, mivel már az előző kanyarban is falat fogott. Így elképzelhető, hogy elkerülte figyelmét, nem arra koncentrált. Minden esetben használjuk a mikrofont és tájékoztassuk a körülöttünk lévőket. Ha szükséges tudok hangfelvételt is készíteni a futamokról. ezen nem múlik, de szerintem nem kell.

Eredmények:

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

NINCS jogosultságod hozzászólást írni!